Magyar és külföldi görögkatolikus, római katolikus papok, püspökök, érsekek, politikusok, miniszterek, magánszemélyek részvételével rendezték meg azt a konferenciát, melyet II. János Pál pápa máriapócsi látogatásának 30. évfordulója alkalmából szervezett a Görögkatolikus Metropólia és a Hierotheosz egyesület.

A máriapócsi Családvárban rendezett kétnapos konferencia a Lautitia kórus énekes imádságával vette kezdetét. Fülöp metropolita a Szentlelket hívó imádsággal, a mennyi király eléneklésével nyitotta meg a szent pápa látogatására emlékező konferenciát.

Fülöp atya kiemelte: ezt a szép emlékezést még ünnepélyesebbé teszi, hogy a köztünk lévő Ján Babják eperjesi érsek és Nil Luscsák munkácsi apostoli kormányzó ajándékaként két boldoggá avatott görögkatolikus vértanú, Gojdics Péter Pál eperjesi- és Romzsa Tódor munkácsi püspök ereklyéjét helyezzük el a máriapócsi bazilikában az esti vecsernye során.

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter megtisztelőnek nevezte, hogy reformátusként részt vehet a 20. század legnagyobb pápájáról szóló megemlékezésen, és fölidézte, hogy hatéves korában mekkora élmény volt neki Rómában látni a szentatyát. Kiemelte: Azért is fontos nekünk II. János Pál pápa, mert az ő megválasztása a legnagyobb csapás volt a kommunizmus számára. Nem csak azt ismerte föl, hogy Közép-Európának szabadságra és Európának egységre van szükség, hanem, hogy a fogyasztói társadalmak ugyanolyan veszélyesek tudnak lenni, mint az ideológiai diktatúrák.

Hozzátette: 104 apostoli látogatása magában is óriási szó, ennek legnagyobb gyümölcse, hogy Bolíviától Máriapócsig milliók őrzik emlékükben és szívükben azt a pápát, akit még a nem katolikusok is elfogadtak és tiszteltek. „Egyértelművé tette, hogy a hit ereje mindennél nagyobb. Ez a szent pápa öröksége, ezt kell ápolnunk mindannyiunknak, felekezeti hovatartozás nélkül” – zárta beszédét a miniszter.

Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere felidézte, hogy 1991-ben a pápalátogatás budapesti eseményein járt először a csonka országban, mely életre szóló emlék marad számára, és a külhöni magyarok számára is – azért is, mert a remény pápája fölemelte szavát a kisebbségek érdekében is. Isten segítségét kérte, hogy a magyarság továbbra is megmaradjon és Krisztus útján járjon.

Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete magyar nyelvű beszédében elmesélte, mit jelentett a lengyel népnek a krakkói érsek megválasztása – aki még csak nem is a lengyel katolikus egyház feje volt. Felidézte a szent pápa nagyságát, és sajnálattal jegyezte meg, hogy ma már nem a kommunizmussal kell küzdenünk, hanem más ideológiai hatalmakkal. Mint mondta, az idei év a lengyel nép számára nem csak a baráti Magyarországon rendezett eucharisztikus kongresszus miatt, hanem az „évezred prímása”, Stefan Wyszyński boldoggá avatása miatt is fontos a lengyeleknek.

Robert Schumannt idézte: „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz egyáltalán.” „Most azt látjuk, hogy a Nyugat  harcol a kereszténységgel. Hiszem, hogy nem fogunk veszíteni, hiszen hiába volt számtalanszor hullámvölgyben a kereszténység, Jézus Krisztushoz hasonlóan mindig föltámadt.” Beszédét Pilinszky János Harmadnapon című versének részletével zárta:

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, szeretett pápánk átélte, fizikailag és lelkileg is megszenvedte a 20. századi „izmusokat”. „A rendszerváltást követően tágra nyílt szemmel néztünk a gazdag nyugat felé, ám ekkor a szent pápa figyelmeztetett, hogy ott a halál kultúrája van. Nehezen értettük ezt a szabadság kapujában, mostanra viszont látjuk, mire gondolt akkor II. János Pál. Ki kell emelnünk, hogy ezekben az ideológiailag nehéz időkben hogyan próbálják szembe állítani a társadalmat a kereszténységgel, az élet, a család védelmével.

Ha meg akarjuk őrizni a szent pápa emlékét, akkor nem elég emlékeznünk, hanem négy feladatunk is van: ki kell állnunk kereszténységünkért, össze kell fogni minden keresztény felekezetű testvérünkkel. Ennek ő élő példája volt, ahogy ezt láttuk a debreceni reformátusoknál tett látogatásakor is.

Harmadszor: össze kell fogni a nemzeteknek is. Ahogy a pápa mondta: a Nyugat változása keletről fog jönni.  Negyedszer: vissza kell utasítanunk az alattomos ideológiai támadásokat. A nácizmus és kommunizmus után látjuk, hogyan próbálják aláásni, megtagadni a keresztény tanítást, a családjaink és gyermekeink értékalapú jövőjét.

Nem kérdés, hogy győzni fogunk, de ehhez mindenkinek feladata van: nem csak a püspököknek, hanem mindannyiunknak. Isten éltesse a szent pápa emlékét!” – mondta Soltész Miklós.

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye az egyetlen személyes találkozását idézte fel a szent pápával: 1991-es látogatása alkalmával a pápa a Mátyás-templomban szerzetesekkel és kispapokkal találkozott. Ő is ott volt a kispapok között, és direkt úgy helyezkedett, hogy kezet tudjon fogni a szentatyával. Számítása bevált: ahogy a pápa belépett a templomba, megállt vele szemben, kezet fogott vele és szemébe nézett. Ekkor azt érezte, mintha Krisztus nézne rá. Avval a tekintettel nézett rá ahogy Krisztus nézett másokra: ismerlek, de nem ítéllek el. Ez a találkozás annyira megerősítette hivatásában és küldetésében, hogy azóta is igyekszik avval a tekintettel nézni másokra, mint ahogy a pápa nézett rá.

Elmondta, hogy mások is hasonló élményekről számoltak be a pápával való találkozásról: a beszélgetés során hamar azt érezte mindenki: ez a beszélgetés róla szól. Palánki püspök úr azt mondta: több dologtól félünk, pedig csak követni kéne a szent pápa szavait: Ne féljetek. Jézus Krisztus is ezt mondta: Ne féljetek, hiszen veletek vagyok minden nap. „Tárjuk ki szívünk kapuját és fogadjuk őt be, hogy ne féljünk senkitől. Isten nem azért szeret minket, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk. A szent pápa több mint 500 szentet és több mint 1000 boldogot avatott. Ez azt jelenti, hogy ma is köztünk járnak a szentek. Hétköznapi emberek ők is, de elfogadták Isten akaratát és szeretetét, odaadták magukat, ezáltal tudtak úgy szeretni, ahogy Isten szeret, úgy nézni, ahogy Krisztus nézett. II János Pál pápára emlékezve kérjük az ő közbenjáró imádságát, hogy nekünk is sikerüljön szenteknek lenni.”

Seszták Miklós kormánybiztos felidézte, mekkora fájdalom volt, hogy az első körben kiestünk a ’78-as focivébéről, és mennyire más érzés volt, mikor nem sokkal később lengyel pápát választottak. „Megválasztása napján a pápa a Szent Péter bazilika erkélyéről azt mondta: ne féljetek. Nekünk is szólt ez a Vasfüggöny mögött.” Emlékeztetett, hogy mekkora csönd ült néhány másodpercre a Szent Péter téren, mert nem tudták, ki ő és honnan jön. Annál nagyobb volt az öröm és ujjongás Lengyelországban. Ez az „eufória” lett rajtunk is úrrá, mikor a pápa Máriapócson járt. „Azt kívánom mindenkinek, aki e konferencián részt vesz, hogy ne feledjék: ma is van remény, és ez a remény a Jóisten.”

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke megtiszteltetésnek tartja, hogy háromszor is találkozhatott a szent pápával. 1978-ban édesapjával (akit nyakas kálvinistaként jellemzett) fát fűrészeltek, amikor a rádió bemondta, hogy lengyel pápát választották. Édesapja megállt, és azt mondta: „most mondjunk el egy miatyánkot, mert lehet, hogy vége lesz a kommunizmusnak!”

Az 1991-es „találkozás” alkalmával nem találkoztam vele személyesen, mégis olyan, mintha ott lettem volna vele Debrecenben. Nem volt ennek mindenki lelkes támogatója, személyes jelenléte mégis minden kétséget eloszlatott. „Rómában találkoztam először vele. Kezet csókoltam neki, rám nézett, és megkérdezte: maga protestáns? Németül beszéltem vele néhány szót, aminek végeztével humorosan megjegyezte: „nem is olyan rossz.”

A találkozón megjegyezték neki, hogy méltatlannak tartják, hogy a kommunizmus bukásakor mindig Gorbacsovot emlegetik, őt meg nem, mire a pápa annyit mondott: „az Úristen tudja, nekem ez elég”. Később, mikor valaki az ő tollával ékeskedett, rosszul esett neki, ám ekkor megtalálta azt a cetlit, amire fölírta a pápa szavait: „az Úristen tudja, nekem ez elég”. Ez segített neki legyőzni a csalódottságát.

2005-ben Orbán Viktorral és feleségével magénszemélyként mentek el a pápa temetésére. Református létére másfél órát töltöttek el a szent pápa ravatalánál térdelve, mely mély hatást gyakorolt rá. Másnap a temetési szertartáson lengyel fiatalok közé keveredtek. A szemerkélő esőben a lengyelek arcán legördülő könnycseppeket látva értette meg, hogy valaki a halálával hiteles keresztény bizonyságot tud tenni, és hála Istennek ezt a média is közvetítette.

„A fő dolgokban egység, a mellékesekben szabadság, és mindenekben szeretet” – idézte Melanchtonnak, a 16. századi hittudósnak szavait. „Nekünk, keresztényeknek ezt az egységet kell építenünk, és ebben élen járt a lengyel pápa. Együtt örültünk katolikus testvéreinkkel az eucharisztikus kongresszuson, ugyanakkor éreztük az egység hiányának fájdalmát.”

XVI. Benedek pápát idézve kiemelte: „Krisztus Úr voltának felismerése és hirdetése kapcsolhat össze minket. Boldog vagyok, hogy a keleti liturgia felemelő szépségében érezhetem én is Krisztus Úr voltát” – zárta beszédét a református püspök.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke bencés diákként járt Krakkóban, és ott értette meg annak jelentőségét, hogy lengyel pápát választottak. Az ő üzenete, hogy ne féljünk akarva-akaratlanul is politikai töltetet hordozott számára, hiszen „mi másra is gondolhatott egy 16 éves fiatal, mint arra, hogy a kommunizmusnak egyszer vége lesz. És vége is lett. Ezt pedig meg is pecsételte a pápa avval, hogy eljött hozzánk, nem csak Magyarországra, hanem görögkatolikus lelkiségi központunkba, Máriapócsra. Soha nem fogom elfelejteni ezt a csodálatos élményt.” – zárta gondolatait.

Ján Babjak eperjesi érsek-metropolita a szent pápa 2003-as szlovákiai látogatásáról osztotta meg emlékeit. Elmondta, hogy a pápa nem csak a magyarokat, de a szlovákokat is nagyon szerette, és hogy milyen boldogan tekintett a Tátra magas hegyeire, hiszen e hegyek között töltötte fiatalságának számtalan nyarát. Kiemelte, hogy a pápa számon tartotta a szláv szenteket, és nagy tisztelője volt a Kárpát-medencei Mária-kegyhelyeknek. Szlovákiai látogatását követően elismeréssel adózott a szlovákok hitéről és Gojdics püspök vértanúságáról. Amikor megkérdezték Eperjesen, mit szeretne imádkozni, határozottan mondta, hogy az Akathisztoszt. Felszólította a görögkatolikusokat, hogy őrizzék meg rítusukat és közösségeiket.

Babjak metropolita elmesélt egy kedves történetet: érsekké kinevezését követően elment a lutyinai templomba imádkozni, ahol éppen az akkor már boldoggá avatott pápa mozaikja került a falra (képünkön). Azelőtt nem sokkal hallotta a rádióban, hogy újabb csodát ismertek el II. János Pál pápa közbenjárására. Rászólt a művészre, hogy javítsa át a „boldog” szót „szent”-re, mert szentté fogják avatni. A festő vonakodott, mondván, hogy az nem úgy van ám – Babjak érsek azonban hajthatatlan volt. „Egy év múlva szentté avatták, nekünk viszont a világon egyedül már egy évvel korábban szent volt II. János Pál pápa!” – zárta gondolatait Ján Babjak.

Puskás István, Debrecen alpolgármestere is a szent pápa Debrecenben tett látogatásáról mesélt. „A Kálvinista Róma néven ismert város hatása, kisugárzása messze túlmutat a város határain – mondta. Innen 60 kilométerre egy aprócska településnek, Máriapócsnak is óriási jelentősége van. 60 kilométer választja el a református és görögkatolikus lelki élet központját. Ezt a hatvan kilométert tette meg a szent pápa 1991 augusztusában. Noha nem tűnik soknak ez az távolság, a debreceni események mutatták meg, hogy mekkora volt ennek jelentősége. A debreceniek számára többet adott ez az út, mint a megbékélés gesztusa. A katolikusok és görögkatolikusok közösségét a pápa ezen a napon kézen fogta és bevezette a protestánsok közé. Hiába éltek békében évszázadok óta egymás mellett Debrecenben ezek a felekezetek, ezen a napon egymás életének részesévé váltunk. Én is a pápára várakozó tömegben álltam azon a napon” – mondta az alpolgármester. „Noha távol álltam az eseményektől, nem láthattam a gályarabok emlékművénél történt eseményeket, mégis éreztem, hogy történelmi eseménynek vagyunk részesei.”

„Úgy maradtunk kálvinista Róma, hogy aktívan épül a kereszténység, egymás mellett él és együtt dolgozik református és római katolikus püspökség, görögkatolikus érsekség és ortodox közösség, hogy egyszerre van közterület elnevezve Kálvin Jánosról és II. János Pál pápáról. Kívánom, hogy ez a békés együttműködés legyen példa minden magyar város számára” – mondta Puskás István.

Simon Miklós országgyűlési képviselő is megemlítette, hogy II. János Pál pápa a világ számára is föltette Máriapócsot a térképre. Fiatal korában még lovaskocsin jártak a poros faluban, a pápalátogatásnak köszönhetően ma nem csak Máriapócson, de a környéken is kiépültek az utak, fejlődött az infrastruktúra, új munkalehetőségek termettek. A képviselő jelen volt a debreceni református nagytemplomban, amikor a pápa beszédet mondott. Érkezésekor morajlás futott végig a tömegen, mert nem a templom felé vette az irányt. Azt hitték, nem lép be a templomba – pedig más dolog történt. A szentatya az elhurcolt protestáns gályarabok emlékműve felé indult, hogy ott koszorút helyezzen el. „Kevesen mertek arra gondolni, hogy ez valaha is megtörténhet.”

Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora nem tudott jelen lenni a konferencián, előadását Seszták István atya, a főiskola rektorhelyettese olvasta föl. Tamás atya több szempontból is történelminek nevezte Wojtyla bíboros pápaságát: 455 év után először nem olasz pápát választottak, ő volt az első lengyel pápa, ráadásul a Vasfüggönyön túlról érkezett. Soha senki nem utazott annyit, mint ő, a péteri szolgálat egyik legfontosabb eszközévé tette az apostoli utazást, felszólalt a kisebbségek és minden elnyomott érdekében, élénk párbeszédet folytatott a világ vallásaival. Teológiai felkészültsége, széleskörű műveltsége, legendás munkabírása és nem utolsósorban erős személyisége mind hozzájárultak ahhoz, hogy pápasága végén, a temetésén tömegek követeljék azonnali szentté avatását (santo subito) és nevéhez a „nagy” (magnus) jelző illesztését, egy szintre emelve őt Nagy Szent Leó, Gergely és Miklós pápákkal. Elmesélte, hogy édesapja Trabanttal utazott Czestochovába 1979-ben a pápalátogatásra, s nekik gyerekként mekkora élmény volt, hogy édesapjuk hús-vér emberként látta a pápát.

A közönség hallhatta az 1991-es magyarországi pápalátogatáshoz vezető utat, a szervezés körülményeit, és a máriapócsi bizánci liturgia jelentőségét, mely nem csak a rendszerváltással új korszakot nyitó magyar társasalomban jelölte ki a görögkatolikusság helyét, de reményt és erőt adott a hosszú üldözés után újjáéledő erdélyi és kárpátaljai görögkatolikus egyháznak is. Tamás atya végezetül személyes élményeit osztotta meg a máriapócsi látogatásról. Kispaptársával személyesen vitték Kolozsvárra és Nagyváradra a pápai Szent Liturgia belépőjegyeit, a Szent Liturgia után pedig Máriapócson segédkezett a nyíregyházi püspökségen a pápai ebéd körül. Személyesen is alkalma nyílt beszélgetni a pápával, ami életre szóló élményt jelentett neki.

A konferencia első napjának zárásaként Kiss András, a Hierotheosz Egyesület elnöke megköszönte az előadóknak a részvételt. „Ahogy a pápalátogatás, ez a konferencia is emlékeztet arra: a szent pápa élete, tanúságtétele mindannyiunk számára követendő példa. Az ő példája mutatja, hogy semmilyen gonosz erő nem legyőzhetetlen. A gonosz erők legyőzéséhez adjon erőt a máriapócsi Istenszülő, Szent II. János Pál pápa, boldog Romzsa Tódor és Gojdics Péter Pál.”

A nap zárásaként a résztvevők alkonyati istentiszteleten vettek részt a máriapócsi bazilikában. A vecsernyét Fülöp metropolita vezette, beszédet mondott Cyril Vasiľ kassai érsek és Nil Luscsak munkácsi kormányzó. A vecsernyén ünnepélyesen elhelyezték  a két boldoggá avatott görögkatolikus véranú püspök, az eperjesi Gojdics Péter Pál és a munkácsi Romzsa Tódor csontereklyéit. A díszes tartóban elhelyezett ereklyék a bazilika két oldalán látható mozaikfülkében láthatók. Cyril érsek beszédében kiemelte: görögkatolikusságunkban egy határokon átívelő egységet élhetünk meg most. A mai este összeköti Kárpátalját, Felvidéket és Máriapócsot, és az Istenanya mindannyiunkat magához ölel.

Nil püspök arról mesélt, hogy ő sorkatona volt 30 évvel ezelőtt, de az édesanyja itt volt Máriapócson, és levélben írta meg neki, miként élte meg a pápalátogatást, és ez mennyire meghatározó volt számára – nem csak emberként, de abban is, hogy saját görögkatolikusságát megélje.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Szerző: Király András